Sokan úgy gondolják, hogy a meditáció kizárólag a buddhizmushoz, a hinduizmushoz vagy valamely keleti valláshoz tartozik. Emiatt egy keresztény emberben könnyen felmerülhet a kérdés: összeegyeztethető-e a meditáció a keresztény hittel?
A rövid válasz: igen, keresztényként is lehet meditálni. A kereszténységnek ráadásul saját, évszázadokra visszanyúló meditatív és szemlélődő hagyománya van. Nem mindegy azonban, mit értünk meditáció alatt, és milyen céllal gyakoroljuk.
Mit jelent valójában a meditáció?
A meditáció nem feltétlenül vallás. Inkább a figyelem tudatos rendezésének és elmélyítésének egyik módszere. Meditáció közben megfigyelhetjük a légzésünket, a testi érzéseinket, a gondolatainkat, egy bibliai mondatot vagy egyszerűen Isten jelenlétében maradhatunk.
Önmagában tehát az, hogy valaki csendben ül, figyeli a légzését és elengedi a szétszóró gondolatokat, még nem jelenti azt, hogy egy másik vallást követ. Ahogyan a böjt vagy az imádság sem kizárólag egyetlen vallási hagyomány sajátja, úgy a belső csend gyakorlása is több kultúrában megjelent.
A döntő kérdés inkább ez:
Mire irányul a meditációnk, és hová vezet bennünket?
A meditáció jelen van a keresztény hagyományban
A kereszténység története tele van olyan emberekkel, akik a csendet, a szemlélődést és a belső figyelmet az Istennel való kapcsolat elmélyítésére használták.
A sivatagi atyák és anyák már a korai évszázadokban visszavonultak a világ zajától, hogy imádságban és csendben keressék Istent. Az ortodox kereszténységben kialakult a Jézus-ima hagyománya, amelyben egy rövid imádság ismétlése kapcsolódhat a légzés ritmusához. A katolikus lelkiségben pedig megtaláljuk többek között a szemlélődő imát, a lectio divinát és a belső elcsendesedés különféle formáit.
A keresztény meditáció tehát nem modern divat. Mély gyökerei vannak a keresztény misztikában és szerzetesi hagyományban.
Mi a különbség az ima és a meditáció között?
A kettő nem feltétlenül választható el élesen egymástól.
Az imában gyakran szavakkal fordulunk Istenhez: kérünk, hálát adunk, dicsőítünk vagy megvalljuk a bennünk zajló érzéseket. A szemlélődő meditációban ezzel szemben kevesebb szerepet kapnak a szavak. Nem feltétlenül mi beszélünk, hanem csendben figyelünk.
Az ima lehet Isten megszólítása.
A meditáció lehet elcsendesedés Isten előtt.
A kontempláció pedig annak megtapasztalása, hogy nem kell mindig mondanunk vagy tennünk valamit ahhoz, hogy az isteni jelenlétben maradjunk.
Olykor a legmélyebb ima már nem mondatokból áll. Egyszerűen csak jelenlét.
Ki kell-e üríteni az elmét?
A meditációval kapcsolatos egyik leggyakoribb keresztény aggodalom az „elme kiürítése”. Valójában a meditáció célja általában nem az, hogy az ember gondolkodásra képtelenné váljon, vagy elveszítse az önuralmát.
A gyakorlat inkább azt jelenti, hogy nem kapaszkodunk bele minden felbukkanó gondolatba. Észrevesszük, hogy az elménk elkalandozott, majd gyengéden visszatérünk a légzéshez, az imához vagy az isteni jelenlét tudatához.
Ez nem üresség, hanem belső rendezettség.
A keresztény meditációban a csend nem Isten hiánya. Éppen ellenkezőleg: olyan belső tér, amelyben jobban észrevehetjük azt, amit a hétköznapi zaj rendszerint elfed.
Használhat-e egy keresztény buddhista eredetű technikákat?
Érdemes különbséget tenni a technika és a hozzá kapcsolódó vallási tanítás között.
A légzés megfigyelése, a testérzetek tudatosítása vagy a gondolatok ítélkezésmentes észrevétele olyan módszerek, amelyek önmagukban nem követelik meg egy másik vallás elfogadását. Egy keresztény ember is alkalmazhatja őket arra, hogy összeszedettebbé váljon, csökkentse belső zaklatottságát, és figyelmesebben legyen jelen az imában.
Természetesen fontos a lelkiismereti tisztánlátás. Nem szükséges minden keleti vallási magyarázatot vagy világnézeti állítást átvenni. A módszer átformálható úgy, hogy a keresztény hit keretében, Krisztus felé fordulva kapjon értelmet.
A meditáció így nem feltétlenül eltávolít a kereszténységtől. Megfelelő szándékkal akár mélyebbre is vezethet benne.
Egy egyszerű keresztény meditáció
Helyezkedj el kényelmesen egy csendes helyen. A szemedet becsukhatod, vagy tekintetedet lazán egy pontra irányíthatod.
Figyeld meg néhány lélegzetvételen keresztül, hogyan áramlik be és ki a levegő. Ne próbáld megváltoztatni a légzésedet. Csak légy jelen.
Belégzés közben mondd magadban:
„Itt vagyok.”
Kilégzés közben:
„Előtted, Istenem.”
Ha gondolatok jelennek meg, ne harcolj velük. Vedd észre őket, majd térj vissza a légzéshez és az imához.
Néhány perc után hagyd el a szavakat is. Maradj rövid ideig egyszerűen csendben, Isten jelenlétének tudatában.
A gyakorlat végén adhatsz hálát ezért a néhány percért, majd lassan térj vissza a környezetedhez.
Mit jelent mindez az Új Teurgia szemléletében?
Az Új Teurgia abból indul ki, hogy az ember nem csupán kívülről keresheti Istent. Az isteni jelenlét a lélek legmélyén is felismerhető. Ez nem azt jelenti, hogy az ember hétköznapi személyisége Istenné válik, hanem azt, hogy a tudat mélyén felfedezhetjük az isteni képmás bennünk élő valóságát.
A kereszténység adja ehhez Krisztus személyét, a szeretet útját és az Istennel való kapcsolat nyelvét. A buddhista meditációs hagyományok kifinomult módszereket kínálhatnak az elme megfigyelésére és lecsendesítésére. Az újplatonizmus pedig filozófiai térképet adhat ahhoz, hogyan térhet vissza a lélek a sokféleségből az isteni Egység felé.
Az Új Teurgia nem egyszerűen összekeveri ezeket a hagyományokat. Inkább párbeszédbe állítja őket, miközben azt keresi, hogyan válhat a hit személyesen megtapasztalt, átalakító valósággá.
A meditáció nem a hit helyettesítője
A meditáció önmagában nem tesz valakit szeretetteljesebbé, bölcsebbé vagy szentebbé. Eszköz, amelyet különféle célokra lehet használni. Keresztény szemmel akkor válik igazán értékessé, ha növeli bennünk a szeretetet, az alázatot, a türelmet és az együttérzést.
Ha egy gyakorlat önmagunk felsőbbrendűségéhez, a valóságtól való meneküléshez vagy mások megvetéséhez vezet, akkor valami félrecsúszott. A hiteles lelki út gyümölcse nem a különlegesség érzése, hanem az emberi szív átalakulása.
Összegzés
Lehet tehát keresztényként meditálni?
Igen.
A meditáció nem szükségképpen egy másik vallás átvétele. Lehet a figyelem rendezésének, a belső csend kialakításának és az Istennel való kapcsolat elmélyítésének eszköze. A kereszténység saját szemlélődő hagyománya pedig azt mutatja, hogy a csend és a belső figyelem mindig is része volt a Krisztus-követésnek.
Talán nem az a valódi kérdés, hogy szabad-e keresztényként meditálnunk. Inkább ez:
Képesek vagyunk-e annyira elcsendesedni, hogy ne csak beszéljünk Istenhez, hanem figyeljünk is rá?
